Kevesebb fiatal vesz lakást

Kevesebb fiatal vesz lakást

Csökkent a fiatalabb korosztályok jelenléte az ingatlanpiacon; a jelenség Budapesten markánsabb, de vidéken is hasonló tendenciák rajzolódnak ki –ez derül ki egy friss elemzésből.

A fiatal, első lakást vásárlók többnyire garzont keresnek. 

Az egyik vezető ingatlanközvetítő vállalat közleményében kiemelte: a budapesti ingatlanpiac 2025-ös adatai látványos fordulatot jeleznek a fiatalabb vevők aktivitásában, a jelenség hosszabb távon is átformálhatja a kereslet szerkezetét és a lakhatási trendeket.

A 20-30 év közötti korosztály visszaszorulása különösen szembetűnő; míg 2024-ben még az összes budapesti ingatlanvásárló 17 százaléka ebből a korcsoportból került ki, addig 2025-re ez az arány 9 százalékra csökkent.

A megkérdezett elemzési szakértő úgy látja, hogy például a növekvő ingatlanárak és a magasabb hitelkamatok megnehezítik a szükséges önerő előteremtését és a hitelfelvételt is.

Az elemzése szerint tavaly még a vásárlók 10 százaléka döntött kisebb ingatlanba költözés mellett, idén ez az arány már csak 5 százalék. A garzonok és más kisebb, kedvezőbb árú ingatlanok elsősorban a fiatal, első lakást vásárló réteg körében népszerűek. Ha ez a korosztály eltűnik a piacról, akkor a kereslet is visszaeshet ezekre a lakástípusokra.

A generációk különválásának alakulását tekintve 2024-ben még az összes tranzakció 8 százaléka kapcsolódott ilyen típusú élethelyzet-változáshoz, jellemzően ahhoz, hogy a fiatal felnőttek elhagyják a szülői házat, míg ez az arány 2025-re 3 százalékra csökkent.

Fotó: Pexels